Bemutatkozom

Utazzunk a Tömeggel!

Ezt a blogot a közösségi utazás ihlette. A mindennapi arcok a metrón, a buszon és a villamoson. Ahogy az arcok, bár olykor valódi beszélgetés nem történik, mégis miket mondanak. Milyen szituációk kerülnek elém. Nap mint nap szembesülünk érdekes esetekkel. Melyek talán más irányba fordítják az épp aktuális gondolatunk. Ami talán befolyásolja az utazóközönség hangulatát is.

Az első történet amit “bemutatkozásként” meg is osztok veletek, igazán az alapköve ennek:

Tavaly áprilisban egy megfáradt hétfői napon utaztam a 4-6-os villamossal. Mindenkinek a “megint hétfő” gondolat ült az arcán. Már csak arra vágyott, hogy haza érjen. Mindenki mélán bambult ki a villamos ablakán. Volt akinek az arcán a bevásárló lista mutatkozott, volt akinek a forró fürdő. Mindehez csatlakozott a villamos finom ringatózása, mely még inkább mélabússá tette az egyébként is elnyúzott népeket. Én is beálltam a sorba. Muzsika lágyan dalolászott a fülembe és csak az izgatta a gondolatom, hogy hamarosan egy finom sört elfogyasztok, egy jó társaságban. Ekkor hangos kacaj szűrődött be a zenébe, a fülembe. Meglepődve hallgattam, hogy ilyen nincs a zenébe amit hallgatok. Hát kíváncsian kivettem a fülhallgatót és arra lettem figyelmes, hogy egy igazi nagyika az alattam lévő széken igazán jóízűen, teli szájjal röhög, mit röhög, nyerít. Ekkor meglestem mi olyan mulattató számára. A Diákok Vicces könyve volt az. A néni csak nevetett és nevetett, tán csak a combját nem csapkodta. Olyan hangosan hahotázott, hogy elfelejtettem hova is megyek, miért is megyek! Ekkor ugrott be a gondolat, hogy megnézem, mélabús utazótársaim, hogy reagálnak a Mamikára. Minden arcra kiült a mosoly. A bevásárló listák szélnek lettek eresztve, a forró fürdő is kihűlt már. Senkit nem érdekelt az aktuális eszmefuttatás melyet magával folytatott. Már mindenki csak az Édes Nagyikát figyelte és vele nevetett. 

Hát ilyen amikor utazom a tömeggel…